A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodájának vezetője Vas és Győr-Moson-Sopron megyében 500 épületet javasolt arra, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium vonja védelem alá. Végül azonban, Vas megyében mindössze öt épület került be a jegyzékbe.
Figler András - regionális irodavezető, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
"Az utóbbi két évben nem született rendelet müemléknyilvánításról, ezért ez mindenképpen siker. Elterveztük, hogy évente minimum két épületet kívánunk bevonni."
A szombathelyi 11-es Huszár úti laktanya épületegyüttesének egykori raktár- és börtönrésze, egy kerkafalvai, egy körmendi, egy vasvári és egy kőszegi épület került most műemléki védelem alá. Ezek felújítására a Kulturális Alapból, a Vidékfejlesztési és a Regionális Operatív Program pályázatain is lehet pénzt nyerni. Tervezési és kivitelezési szempontból viszont a bonyolult és szigorú előírások, no meg a szakemberhiány miatt sokkal hosszabb és költségesebb is egy műemléképület felújítása, mint azé, amelyik nem áll védelem alatt.
Egri Balázs - ügyvezető, Mátis és Egri Tervező Kft.
"Hátrányként jelentkezik, hogy leromlott épületet kell felújítani, ezek költsége nyilván több, viszont érték van a háttérben, amely vonzó lehet a jövőbeni kihasználtság szempontjából."
A 11-es Huszár úti laktanya műemlék-jegyzékbe vett épületei az önkormányzat tulajdonában vannak. A most már védelem alatt álló egykori raktár- és börtönépület sorsáról a város később dönt.





























