2008 szeptemberében jelent meg először a Martinus, a Szombathelyi Egyházmegye havilapja. Jól jelzi az újság népszerűségét, hogy míg az első szám 2500, addig a márciusi már 3300 példányban készült el.
Teklits Tamás - szerkesztő
"Tavalyi évben kezdtük el megszervezni azt az egyházmegyei tudósítói hálózatot, amelynek a célja, hogy az egyházmegye minden településéről kapjunk információkat, bemutassuk az ott élő híveket, különleges alkalmakat, amik az adott településen történnek."
Az újság csak az egyik forma, az egyházmegye, élve a tömegkommunikációs eszközök adta lehetőségekkel, egyre szélesebb körben hirdeti Krisztus evangéliumát. Ez kell, hogy a legfontosabb feladata legyen - hangzott el a Martinus-esten, ahol azt is megerősítették: az egyház is egyre inkább érzi, mekkora jelentőssége van az írott és elektronikus sajtónak, napjainkban pedig az internetnek. A Szombathelyi Egyházmegyének is működik saját internetes oldala, és január óta, havonta egy alkalommal Élet-Forrás címmel, a Szombathelyi Televízióban magazinműsorral is jelentkeznek.
Dr. Veres András - megyés püspök
"Szeretnénk egy élő kapcsolatot kialakítani az egyházmegye hívei és plébániái között, hiszen meggyőződésem, hogy sok ötletet tudunk nyerni egymástól, hogy ha látjuk más vallásos közösségek, plébániák hogyan, miben tudnak a közösségek számára figyelemfelkető, a hitben, a hit megélésében segítséget adni."
A Martinus estek tovább folytatódnak a Szombathelyi Egyházmegyében. Egészen őszig, számos településen lehet találkozni a szerkesztőkkel. Legközelebb Kőszegen lesz a rendezvény.





























