Nem virágzik a gazdaság, ezért nincs pénze egyelőre Szombathelynek a Virágos Magyarországért verseny folytatására. Július közepén 23 külföldi ítész járja végig az előre kijelölt útvonalat a városban. Az érintett utcákat, tereket virágba kell borítani, a környezetet meg kell szépíteni. A nemzetközi megmérettetésen többek között a környezettudatos nevelésre és a vízgazdálkodásra is kellő figyelmet fordítanak a bírálók. A virágos tervek már elkészültek, pénz azonban még nincs a megvalósításra.
Németh Kálmán - alpolgármester, SZMJV Önkormányzata
"Ez mintegy 70 millió forintos költséget jelent, ugyanakkor jelenleg egy fillér sincs erre a feladatra. Részint szponzorok támogatásával, a lakossággal történő összefogással és nem utolsósorban a Szombathelyért Alapítvány támogatásával kívánjuk megoldani ezeket a feladatokat."
"Legtisztább, legrendezettebb, legszínesebb" - így véleményezte a szakmai zsűri tavaly városunkat, de a várost járva lehetne akár a legfalfirkásabb is. A nyári európai verseny egyik feltétele, hogy a programban résztvevő városokban nem lehet graffiti. Az anyagi feltételek mellett ez az egyik legnagyobb probléma a versenyben.





























