A 86-os főút miniszteri biztosa, és egyben Szombathely polgármestere felpörgetné az építkezést, hiszen a megyeszékhelynek az az érdeke, hogy minél előbb elkészüljön a négysávosítás. A rossz állapotban lévő főút hatalmas forgalmat bonyolít. A váti elkerülő szakasz megépítése eddig fél évet csúszott, mert időközben gyorsforgalmi úttá minősítették, ehhez pedig új tervekre volt szükség. A Szombathely-Vát közötti szakasz közbeszerzési eljárását tervezői hibák miatt függesztették fel.
Dr. Ipkovich György, a 86-os főút miniszteri biztosa
"Én a magam részéről felháborodtam, mert minden egyes nap csúszás tarthatatlan annál az útnál, amely ilyen forgalmas. Ez azt jelenti, hogy 2 hónappal csúszott maga a beruházás."
A szintén közbeszerzési eljárással kiválasztott tervező januárban adta le a terveket. Ennek alapján írták ki a kivitelezésre a pályázatot. A jelentkezőktől azonban több mint 200 kérdés érkezett a tervekben szereplő menyiségekre vonatkozóan, ezekre a tervezőtől kaptak választ.
Fazakas Orsolya - kommunikációs vezető, NIF Zrt.
"Úgy vélték a NIF szakértői és a mérnök, hogy olyan számítási hibákat tartalmaznak a válaszok, amelyek sértik az értékarányos, korrekt ajánlatadás lehetőségét."
A hibák kijavítása után valószínűleg még ebben a hónapban újra kiírják a kivitelezésre a pályázatot. A NIF szerint júliusban kezdődik meg az építés. Az átadása pedig 2011 harmadik negyedévében várható. A váti elkerülő műszaki átadását idén májusra ígérik.





























