Az első félidőben tudta csak tartani a lépést a tartalékosan felálló Falco a paksiakkal, sőt a félidőben még négy ponttal vezettek is Kálmánék. Ekkor még látványos akciókra is tellett az erejükből és a védekezéssel sem volt különösebb gond.
A nagy szünet után pillanatok alatt ledolgozták hátrányukat a vendégek, sőt olyan tripla sorozattal lepték meg a szombathelyieket, hogy 10 pontos előnyre tettek szert a paksiak. Az egyre jobban elfáradó Falco már csak futott az eredmény után, az utolsó negyedben pedig már tetszés szerint érték el kosaraikat a tolnaiak. Megérdemelten nyerték a rangadót 103-86-ra.
Szombaton újabb nehéz csata vár a Falcóra, hiszen a tabella második helyén tanyázó Pécs lesz az ellenfél. Ciric biztosan nem léphet még pályára és Perincic játéka is kérdéses, így sokkal kisebb az esély az idegenbeli sikerre.





























