Hírek

Nem érzi magát bűnösnek a vasvári orvos

2009. március 19., 16:49
Megkezdődött annak a vasvári háziorvosnak a pere, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolnak. Mint arról már Híradónk is beszámolt, tavaly januárban ügyeletes orvosként négyszeri segélyhívás ellenére sem ment ki egy beteghez, aki időközben elhunyt.
A több mint 20 éve praktizáló háziorvos meghallgatásával kezdődött a tárgyalássorozat. A férfi a bíróságon elmondta, az első hívás után azért nem ment ki, mert influenzás időszak lévén az asszisztense adott tanácsokat a beteg hozzátartozójának és annak ingerültsége miatt a lakcímét sem tudták megkérdezni. A többi hívás után pedig már készülődött a helyszínre. A válságos állapotba került férfi élettársa viszont addigra a mentőket is riasztotta. Ők megkezdték az újraélesztést, de azt a doktor leállíttatta, annak ellenére, hogy sem a kórelőzményekről, sem a beavatkozás időtartamáról nem tájékozódott. Elmondása szerint azért, mert három vizsgálatot is elvégzett, amivel megállapította a halál beálltát. Az élettárs szerint viszont még csak le sem hajolt a földön fekvő férfihez. Így esélyt sem adott neki a túlélésre. A doktor azt mondta, nem érzi magát bűnösnek.
Gubás Gabi Agora Szombathely