Hírek

Túl az első nagy sokkon

2009. március 20., 13:36
A MÁV Vasjármű 160 dolgozójától válik meg, a Falco ideiglenesen leállította forgácslap-gyártását, a LUK-nál pedig egyelőre nem tudni, hogy leépítenek, vagy pályázati pénzekből megőrzik a munkahelyeket. A Munkaügyi Központ szerint - éppen a munkahelymegőrzést célzó pályázatok miatt -, márciusban csökkentek a csoportos leépítésről szóló bejelentések.

 

Vas megyében 13 cég 1375 dolgozójától vált meg a válság miatt, az év végétől a mai napig. Ennyiről érkezett legalábbis hivatalos bejelentés a Munkaügyi Központba. A MÁV Vasjármű kft. csütörtökön küldte be 160 fős csoportos leépítésről szóló bejelentését, ám ez még nem érkezett meg a hivatalba. Márciusban ez lesz az első csoportos létszámleépítés a megyében.

Németh Zsolt - kirendeltség vezető, regionális munkaügyi központ
"Az első nagy sokkon a cégek már túl vannak, a szükséges lépéseket megtették, most pedig gondolkodóban vannak, és várnak, hogy miként alakul a gazdasági helyzet."

A cégeket pályázati támogatások segítik. Az OFA hatmilliárdos országos kerete hamar elfogyott, így az a pályázat már lezárult. Egy másik forrás a Munkaügyi Központon keresztül érhető el. Erre is folyamatosan érkeznek az igények.

Kovács Vince - elnök, Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara
"A képzést, munkahelymegőrzést segítő pályázatoknál legfontosabb, hogy gyorsan kerüljenek kiírásra és minél gyorsabb legyen az elbírálás."

A Falco a közelmúltban jelentette be, hogy leállítja egyes gyártósorát, ez 110 dolgozó munkahely megszűnésével járt. A LUK egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a közeljövőben leépítéseket terveznek a cég szombathelyi üzeménél.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely