Hírek

Köztemetés közpénzből

2009. március 20., 17:11
Közel 40 %-kal több elhunyt temetéséről kellett az önkormányzatnak gondoskodnia 2008-ban, mint két évvel korábban. Tavaly 36 embert helyeztek végső nyugalomra köztemetéssel Szombathelyen. Ez mintegy négymillió forintjába került a városnak. Ennek a kiadásnak csak egy részéhez jutott hozzá az önkormányzat a hagyatékból, vagy a hozzátartozóktól.


A Jáki úti temetőben többnyire egyszerű fakereszteket látni a sírok fölött. Ez is jelzi, hogy kevés az olyan halott, akinek hozzátartozói gondoskodnak a végső nyughelyéről. Vagy azért, mert az elhunytnak senkije sincs, vagy mert nem sikerül felkutatni a családot, rokonokat. Több esetben pedig, ha vannak is hozzátartozók, nekik nincs pénzük, nem vállalják a temetést. Ilyenkor az önkormányzat állja a költségeket. Ma már egyre inkább hamvasztással végzik a szociális temetéseket.

Az elmúlt években drasztikusan emelkedett a köztetemések száma. Míg 2006-ban 23, addig  tavaly már 36 köztemetés volt Szombathelyen. Ez az önkormányzatnak megközelítőleg 4 millió forintjába került. Átlagosan egy-egy 110 ezer forintba. Mivel közpénzről van szó, az önkormányzat minden esetben megpróbálja a temetésre fordított költségeket visszaszerezni.

Dr. Károlyi Ákos - szociálpolitikai irodavezető - PMH
"Vagy a temetésre kötelezett hozzátartozót kötelezi a temetési költségek megfizetésére, vagy amennyiben az elhunyt után hagyaték marad, hagyatéki-hitelezői igényt jelent be a temetésre."

Amennyiben lehetséges, ez utóbbi eljárást alkalmazza az önkormányzat. Ha erre nincs mód, a hozzátartozók pedig elzárkóznak a temetés megfizetésétől, akkor akár végrehajtó is beszedheti a pénzt a rokonoktól. De ilyen esetre még nem került sor. Ugyanakkor a tavaly köztemetésre kifizetett négymillió forint 50-60%-ához jutott hozzá a hivatal, mivel sok esetben se rokona, se hagyatéka nem volt az elhunytaknak. A hozzátartozóknak részletfizetésre is van lehetőségük, de szociális helyzetükre tekintettel - ha ezt az önkormányzattól kérik -, akár menetesülhetnek is a temetési költségek megfizetése alól. Ez tavaly egy esetben történt meg.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely