Megtalálni saját hivatásunkat, megtalálni életünkben Isten arcát és az általa nekünk rendelt feladatot. Ezzel a témával foglalkoztak a hétvégi, ifjúsági lelkigyakorlat résztvevői. A Martineumban az egyházmegye valamennyi részéből érkeztek fiatalok, hogy jobban megértsék és elmélyítsék hitüket.
Tóth Eszter
"Minden ember életének van értelme. És ez nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban. És el kell indulni és megkeresni, hogy konkrétan mi az. És nem is biztos, hogy ez egy hétvége alatt ki fog derülni, de el fog indítani minket, hogy milyen irányban gondolkodjunk és hogyan álljunk ehhez a kérdéshez hozzá."
A keresztény ember életének középpontja a Húsvét, Jézus halálának és feltámadásának ünnepe. A nagyböjtben ennek a titoknak a jobb megértésére készülnek a hívek, köztük a fiatalok is. A hétvégi programot vezető lelkipásztor szerint másképp kell megszólítani őket, mint a felnőtteket.
Tornyai Gábor - lelkipásztor
"Azt látom, hogy fontos, hogy játékosabb, mozgalmasabb feladatok legyenek. Felnőtteknél sokkal inkább lehetnek egyéni feladatok: hogy kicsit vonulj el, csendesedj el. Itt azért inkább a mozgalmasságra kell helyezni a hangsúlyt. Ha annyit elérek, hogy a fonalat megértik és ezt elviszik magukkal és később feldolgozzák vagy továbbélik, akkor azt hiszem, már megérte."
A nagyböjt még három hétig tart. Húsvét vasárnapja idén április 12-ére esik.





























