Hírek

Művészpalánták a színpadon

2009. március 23., 12:32
A Gyermek Művészeti Fesztiválok történetében először léptek fel tánccal, verssel, mesével és színdarabbal általános iskolás kis művészek az Agora Művelődési és Sportház nagyszínpadán. A fesztiválgyőztesek csaknem 500 résztvevő diák közül bizonyultak a legjobbnak. Számukra egyfajta jutalomjáték volt a szombati gálaműsor.

 

A ma is aktuális Rátóti csikótojást a rumi varázscsoport jelenítette meg a nagyszínpadon. A szülők, nagyszülők és testvérek nem csak büszkék voltak, de rendkívül jól is szórakoztak a kis előadók produkciói láttán. Horváth Gergely éneke, vagy a SZUSZ tánccsoport kínai tánca és Keszei Gergely Bendegúz meséje is bizonyította, hogy a fellépők valóban színpadra termettek. A szervezők szerint az iskolásokon látszik, hogy egyre vonzóbb számukra a színházi közeg.

Kiss Andrea - igazgató, Agora Gyermekek Háza
"Nagyon-nagyon feljött a színjátszás, a tanárok iskolaidőn kívül foglalkoznak velük, nekik nincsen gátlásuk, amit ott látunk, azaz abszolút tehetség."

Önmagában a tehetség kevés, szokták mondani, ám ezúttal a jelenlevők szorgalma is megsokszorozódott, mivel tudták, hogy egy igazi nagyszínpadon állhatnak a rivaldafényben a szombati gálán.

A szervezők sikernek értékelik, hogy a gyerekek nagyon élvezték a színházi körülményeket és azt is, hogy a nézők visszajelzései is pozitívak voltak. Éppen ezért jövőre is szeretnék a Gyermek Művészeti Fesztivál gáláját a sportház nagyszínpadán tartani.

Gubás Gabi Agora Szombathely