Gyurcsány Ferenc lemondásával címlapon foglalkoznak a hétfői magyar újságok. De internetes oldalán a New York Times is beszámolt az MSZP hétvégi kongresszusán történt eseményekről. A pártok eltérő módon reagáltak a miniszterelnök lépésére, többen előrehozott választásokat sürgetnek. A vasi szocialista képviselők számára is meglepő volt a bejelentés, ezért ma megyei elnökök Budapesten tanácskoztak. Most új miniszterelnököt keresnek.
Dr. Nemény András - megyei elnök, MSZP
"Alapvetően nem pártemberben gondolkodunk. Sőt, szinte biztos, hogy nem pártember lesz, akit miniszeterelnöknek jelölünk."
Meglepő, de bölcs döntés volt a miniszterelnök lépése. Ezt mondta az SZDSZ vasi elnöke. A kormány a gazdasági válság megoldására nem tudott érdemi választ adni. A megoldást egy szakértői kormány megalakításában látja a párt. Az SZDSZ-nek nem fontos, hogy kormányra kerüljön. Kívülről is támogatni tudják a megalakuló kabinetet.
Németh Kálmán - Vas megyei elnök, SZDSZ
"A feltétel a reformszövetség ajánlása. Azt gondolom, hogy kicsit változott, bővített formája adhat lehetőséget az országnak, hogy ebből a jelenlegi mélypontból ki tudjon mozdulni."
A Fidesz szerint késői a miniszterelnök hétvégi bejelentése. A Parlament feloszlatását kezdeményezték a mai ülésen, ám végül ez nem került napirendre. Szerintük az új választások kiírása az egyetlen járható út.
Kovács Ferenc - megyei elnök, FIDESZ-MPSZ
"Csak egy megoldás van, ha az Európai Parlamenti választásokkal egyidőben országos választást is megtartjuk. És az az erő, amely felhatalmazást kap, legitim módon tudja kormányozni az országot."
Az MDF vezetése is későinek találja Gyurcsány Ferenc lemondását. Már az öszödi beszéd után számítottak arra, hogy a miniszterelnök feláll a bársonyszékből.
Nagy Imre Győző - Vas megyei alelnök, MDF
"A normális megoldás az előrehozott választás lenne, mert a kialakult politikai helyzetben konszenzusos válságkezelési program elfogadása nem lehetséges."
A konstruktív bizalmatlansági indítványt április 6-án nyújtják be, a Parlament pedig április 14-én szavaz róla - mondta hétvégén Gyurcsány Ferenc.





























