Hírek

Árvízvédelemről diákoknak

2009. március 24., 16:53
Rendhagyó tanórát tartottak ma a Víz világnapja alkalmából a vízügyi igazgatóság munkatársai. Az általános iskolai tanárok és diákok megismerkedhettek a vasi térség árvízmegelőzési munkáival. Bemutatták nekik azt is, hogy mi a jelentősége az uniós támogatással épülő lukácsházi víztározónak.

43 évvel ezelőtt a Perint- és Gyöngyös-patakok kiléptek medrükből és elöntötték Szombathely külső területeinek egy részét. Ha megépül a víztározó, biztosan nem lesz több ilyen katasztrófa. A Vas Megyei Vízügyi Igazgatóság munkatársai évtizedek óta a műtárgy előkészítésén dolgoznak, de csak tavaly nyerték el a beruházás megvalósításához szükséges pénzt. A mai rendhagyó órán a szakemberek a korabeli felvételek alapján meséltek a gyerekeknek az akkori árvíz sújtotta városról.

Gaál Róbert - Vízkárelhárítási osztályvezető
"A víz világnapja alkalmából az iskolásokat meghívtuk egy rendhagyó tanórára, aminek keretében főleg az árvízvédelmi problémákról és védekezési lehetőségekről,illetve itt a kisebb térségünkben, Szombathely környékének az árvízvédelméről fogunk nekik előadást adni és hát abban kiemelt szerepe van az aktuális témának, a lukácsházi tározó építésének."

A tározót, melynek alapterülete 145 hektár, 2008 novemberében kezdték építeni. A munka folytatásához a szakemberek már nagyon várták a jó időt, végre dolgozhatnak a gépek a területen. A védőtöltés megépítéséhez mintegy félmillió m3 földre lesz szükség. Ezt a tározó területéről termelik ki, helyén pedig mesterséges tavat hoznak létre. Ennek összefüggő vízfelülete háromszor nagyobb lesz, mint a Csónakázó-tóé. A víztározót előreláthatóan 2010 nyarán adják át.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely