Hírek

Egy ideig a HEMO-ban lesz a színház

2009. március 27., 14:16
10 éven belül nincs reális esély a kőszínház megépítésére, ezért a kialakult helyzethez igazodó döntést hozott a közgyűlés. Így várhatóan az átépített HEMO ad majd otthont a Weöres Sándor Színháznak - mondta dr. Ipkovich György polgármester a mai közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.

 

Kisebb károk mellett sikerült a 2009-es költségvetés első módosítását elfogadni, és ezentúl szinte minden közgyűlésnek foglalkoznia kell majd a változtatásokkal - mondta a polgármester.

Konszenzussal sikerült megállaponi a színház ügyében. Az AGORA pályázat új helyszíne a sportház lenne, a színházi előadásokat viszont a kőszínház építésére szánt összegből átalakított HEMO-ban tartanák meg.

Döntés született a  MÁV-ingatlanok ügyében is, a SZOVA Zrt-t bízta meg a város, hogy 700 millió forintos hitel segítségével vásárolja meg azokat. 
Németh Kálmán alpolgármester szerint elhibázott döntést hozott a közgyűlés a Vasi Volánnal kötött szerződés ügyében, amikor az elkövetkezendő nyolc év alatt egymilliárd forinttal fogja támogatni a város a társaságot.

Szabó Gábor alpolgármester azt emelte ki, hogy végre gyakorlattá kezd válni a konszenzus a közgyűlésben. Ennek tulajdonítja azt is, hogy 18 igennel fogadták el a javaslatát, mely szerint közös megegyezéssel bontsák fel a jegyző munkaviszonyát, mert nem tette meg az elvárt lépéseket a hivatal átalakítására. Kaczmarsky János erre úgy reagált, hogy az utóbbi időben jeletősen megnőttek a hivatal terhei és a tervek már elkészültek a szervezet átalakításra.
Horváth Gyögy az MSZP frakció részéről azt kifogásolta, hogy feleleges 10 millió forintot költeni beléptető rendszer kiépítésére, amikor ennek az összegnek sokkal jobb helyet is lehetett volna találni.

Nagy vitát váltott ki a közgyűlésben az útfelújítások ügye. Csönge Márta szerint nem születtek megnyugtató döntések, mert miközben életveszélyes útszakaszokat nem újítanak fel, addig sok helyen járdaépítésre költik a pénzt.

A Pro Savaria képviseletében Molnár Miklós a költségvetésről elmondta, hogy a csökkenő adóbevételek miatt várhatóan már júniusban szembesülni kell nehézségekkel. A város működőképességének fenntartása érdekében pedig három-négy évre kiható döntéseket kell hozni az elhúzódó válság miatt. Szerinte egyezségre kellene jutni a megyével az SZTK épületének ügyében, mert ezt alkalmassá lehetne tenni a járóbeteg-ellátás megoldására.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely