Hírek

Döntetlennel tért haza a Viktória

2009. március 30., 12:11
Gólhelyzeteket sem sikerült kialakítania a Ferencváros elleni mérkőzésen a Viktória labdarúgó csapatának, így egy ponttal voltak kénytelenek a lányok távozni az Üllői útról. A végig szemerkélő eső csúszóssá tette a pályát, de nem ez volt az oka annak, hogy gólnéküli döntetlen lett a mérkőzés végeredménye.


Markó Edina edző ismét a kezdőcsapatba jelölte a sérüléséből felépült Tóth Gabit, akitől a támadójáték javulását és gólokat várt. A találkozó első perceiben a zöld-fehérek vették át a játék irányítását, többnyire a szombathelyiek térfelén pattogott a labda. Később kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, de igazi gólhelyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A viktóriás lányok nem tudták átjátszani a jól tömörülő ferencvárosi védelmet, a sok pontatlan indítás miatt a tizenhatos környéke a végállomást jelentette a támadások számára.

A második félidőben háromszor is cserélt a szombathelyi mester, azonban ez sem hozott változást a játék képében. Igazságos döntetlen született, ez viszont azt jelenti, hogy az MTK győri sikerével 4 pontra közelítette meg a tabella élén álló szombathelyieket. Pénteken délután 4 órakor a Viktória a Győri ETO-t fogadja. Egy újabb botlást már nem engedhetnek meg maguknak a szombathelyiek.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely