A Simon István utcai Általános Iskola diákjainak képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítással, és német nyelvű megyei szépkiejtési versennyel vette kezdetét az Olad-Simon Napok egyhetes rendezvénysorozat. A péntekig tartó programok között lesz ovis tárlat, megyei gyöngyfűző veseny, focikupa, szerdán és csütörtökön pedig Városi Napközis Fesztivált rendeznek.
Szombaton rendezték meg 9. alkalommal a József Attila országos vers- és prózamondó verseny Vas megyei döntőjét. A jelentkezők hat verset választhattak József Attila, Radnóti Miklós és ma élő költők műveiből. 18 versmondó, és 3 verséneklő csoport indult, a tét az országos döntőbe kerülés volt. A szakmai zsűri két énekmondó csoportot javasolt a továbbjutásra, a helyi Vasi Verséneklőket és a sárvári Álomlátó Együttest.
Március 24-e a Honismeret napja. Hétvégén tartotta közgyűlését a Vas Megyei Honsimereti Egyesület, ahol megvitatták a 2009. évi munkatervet és költségvetést. A szervezet célja többek között, hogy a honismereti mozgalom értékeit megőrizzék és erősítsék, a korábbinál nagyobb nyilvánosságot kapjon a honismereti munka. Ennek érdekében idén is számos rendezvényt terveznek.
Nyílt napot tart holnap az APEH. Az érdeklődők a személyi jövedelemadó bevallás kitöltéséhez kaphatnak segítséget. Az adóhatóság szombathelyi ügyfélszolgálatán március 31-én kedden 13-tól 16 óráig várják az ügyfeleket.





























