Rendőrautók sorakoztak fel a Székesegyház előtt. 11 megkülönböztető jelzéssel ellátott, valamint 13 úgynevezett ügyintézői kocsit adtak át használóiknak ünnepélyesen.
Halmosi Zsolt rendőrfőkapitány szerint nem könnyű ma rendőrnek lenni, de a vasi egyenruhások érzik a közrend fenntartásával járó felelősséget. Az új autók a korábbiakat váltják, azoknak ugyanis már lejárt a három évre kötött bérleti szerződése, vagy lefutották az előírt 90 ezer kilométert. Ezeket a modern technikával felszerelt gépkocsikat is lízingeli a rendőrség.
Dr. Halmosi Zsolt - r.dandártábornok, főkapitány, VMRFK
"Tetra rendszerű ADR rádiókkal vannak szerelve az autók, ez azt jelenti, hogy már a helyszínről tudnak a kollégák mindenkivel adatforgalmat bonyolítani."
A kulcsok jelképes átadása után a gyerekek ki is próbálhatták a villogó rendőrautókat. Bár a szirénázás nem szerepelt a tervek között, a kicsik kedvéért megszólaltak a hangszórók is. Néhányan ki sem akartak szállni az autókból.
Az autókkal az ünnepség után rögtön munkába indultak a rendőrök.





























