Csilla február óta munkanélküli, számára nagy lehetőség ez a közmunkaprogram. Jelenleg a tüdőgyógyszati osztály feladataival ismerkedik. Elsősorban az ágyazásban, étkeztetésben és a betegek mozgatásában segíthet majd havonta bruttó 95 000 forint munkabérért.
Krajczer Csilla
"Igazából a munkaügyin keresztül láttam ezt a hirdetést, mert a nagymamámat is otthon kellett ápolni és sokat kellett vele foglalkozni. Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó lehetőség, valamint hosszútávú munkalehetőségnek bizonyul, mivel képzést biztosít."
Ez a pályázat nemcsak az álláskeresőknek jelent segítséget, hanem az ápolóhiánnyal küzdő osztályoknak is. A jelenlegi program ugyan csak segédápolók képzését támogatja, de a kórház vezetésének további tervei is vannak a dolgozókkal, így komolyabb feltételeket szabtak már a jelentkezésnél.
Molnár Erzsébet - ápolási igazgató, Markusovszky Kórház
"Ez azért nagyon fontos, mert nekünk szakápolóra van szükségünk. A képzésnek az első része fél évig tart. Erre elegendő lett volna nyolc osztályos végzettségű dolgozókat is felvenni, de mivel mi tovább gondolkodtunk, ezért érettségihez kötött szakképzett ápolókra van szükségünk.
A képzés december 31-ig tart. Jövő héten elméleti oktatáson vehetnek részt a közmunkások, majd további egy hétig gyakorolhatják a megszerzett tudást mielőtt önállóan munkába állnának. Az év második felében pedig szakápolói képzésre pályázik majd a kórház, mely további 2 év tanulást és munkahelyet biztosít mind a 15 embernek.





























