A tudósok azóta is vitatkoznak, hogy valóban Jézus halotti lepléről van-e szó. A pollenvizsgálatok és a valószínűségszámítás szerint nagyon kicsi annak az eshetősége, hogy a lepelnek nem volt köze Jézushoz. Az 1988-as szénizotópos vizsgálatok ugyanakkor a 13. századra teszik a keletkezését, azonban ez lehet amiatt is, hogy a leplet őrző épület tűzvész áldozata lett, és ebben megégett a lepel is, a mintát pedig az ekkor pótolt részből vették.
Barbara Frale, a Vatikáni Titkos Levéltár egyik kutatója elmondta, hogy a lepel Konstantinápoly 1204-es ostromakor, a negyedik keresztes hadjárat közben tűnt el, és aztán a 14. századig elő sem került.
Frale rábukkant viszont egy, a rendbe 1287-ben belépő templomos vallomására, amiben leírja, hogy a beavatása részeként egy titkos helyre vitték, amit csak a testvérek ismernek, és ott egy hosszú ruhadarabot mutattak neki, amin egy férfi alakja rajzolódott ki. A lepel előtt úgy kellett tisztelegni, hogy háromszor megcsókolta a figura lábát.
Frale felfedezése megerősíti Ian Wilson angol történész 1978-as elméletét, amely hasonlóan az övéhez azt állítja, hogy a Rend őrizte 1204 és 1307 között a torinói leplet.
A lepel ezután 1353-ban bukkant fel egy francia templomban, Lireyben, ami egy templomos lovag leszármazottaihoz tartozott. Végül számos kitérő után a Savoyai-ház vitte Torinóba a 16. században. A Vatikán még nem foglalt egyértelműen állást amellett, hogy a lepel valódi, azaz Jézus halotti leple-e vagy nem. A hit szempontjából ez tulajdonképpen mindegy is."
inforadio





























