Először egy rutinpályán kellett végigmenni tűzoltóautóval. A sofőröket próbára tette a feladat: a nagy méretű járművel nem volt könnyű szlalomozni, tolatni és szűk helyen megfordulni. A legtöbben nem is tudtak hibapont nélkül teljesíteni. Ritkán adódik alkalom ilyen rutinpályán gyakorolni, ez újdonság a versenyen.
Papp Tamás - tűzoltó főtörzsőrmester, Körmend
"Van olyan, hogy szűk kocsibejárón kell betolatni, vagy szűk hídon átjutni, de ilyen összetett feladatom még nem volt."
A tűzoltóknak egy füsttel telített sátorba kellett bekúszniuk biztosítókötél és oxigénpalack használata mellett. Ilyesmi gyakran adódhat a mindennapokban is. A szervezők arra törekedtek, hogy a verseny résztvevői a gyakorlatban alkalmazhassák meglévő képességeiket, és új dolgokat is tanuljanak. Igazságügyi szakértőtől tudhatták meg például, hogyan kell eljárni a holttestek mentésénél a kegyeleti szabályok megsértése nélkül.
A szakmai vetélkedőt kétévente rendezik meg, és mindig nagy az érdeklődés. Ezúttal Körmendről, Sárvárról és Szombathelyről érkeztek hivatásos, Kőszegről pedig önkéntes tűzoltók.
Lengyel Lajos - pv. alezredes, Szombathely
"Mindenképpen jó, hogy készülnek a versenyre, és hát a tűtoltóknál mindig is volt versenyszellem, egy egészséges rivalizálás."
Németh Gábor - tűzoltó zászlós, Körmend
"Megismerjük a kollégákat, mert mindig vannak újak, és hát a versenyszellem."
A szervezők kihasználták a Perint közelségét is. A tűzoltóknak egy gerincsérültet kellett kimenteniük a patakból. Előzőleg egy mentőtiszt mondta el, mi a teendő, és hogyan kell használni a
Itt még lehet bizonytalankodni, élesben azonban életek múlhatnak ezen. Fontos tehát, hogy a tűzoltók minél többször gyakorolják a hasonló helyzeteket. A versenyt a kőszegi önkéntesek csapata nyerte.





























