Hozzávetőleg 1 milliárd 300 millió forintból újulhat meg a Weöres Sándor Színháznak most helyet adó épület. A tervek szerint a szükséges eljárást követően akár december elején elindulhat a kivitelezés. Az év végén a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba költözne a társulat. Az új évadban részben itt zajlanak majd a próbák és az előadások.
Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház
"A közönség nagyon nem szenvedi meg ezt a változást, végülis az MMIK-t megszokták, szeretik is. Gyakorlatilag nekünk kell alkalmazkodni a körülményekhez."
A felújított, kibővített épületben a modern színházi igényekhez alkalmazkodó tereket alakítanak ki, korszerű technikával szerelik fel a színpadokat. Új kamaratermet hoznak létre az emeleten és elegáns külsőt kap a színház.





























