A Vas Megyei Sportigazgatóság huszadik alkalommal szervezte meg a tavaszi szünet idején a Diáksport Napokat. A népszerű rendezvényre az idén mintegy 50 általános és 25 középiskola tanulói neveztek. A kispályás foci mellett egyre kedveltebb a röplabda is. E sportágak mellett a tanulók kosárlabdában, tekében, dartsban, asztaliteniszben és sakkban mérhették össze ügyességüket és tudásukat. A korcsoportok legjobbjait díjazták.
A bajnoki címért harcoló Debrecen együttesét fogadja a Haladás gárdája a Soproni liga 22 fordulójában, szombaton délután 15 órai kezdettel. A szombathelyi együttesben nincs sérült játékos, így Csertői Aurél vezetőedző csapata a legerősebb összeállításban léphet pályára. A Debrecen a tabellán jelenleg 42 ponttal a második helyen áll, míg a Haladás 31 ponttal az ötödik. Egyébként a hajdúságiak a szerdai zalaegerszegi, 2-1-re elveszített bajnoki után Bükön készülnek a holnapi meccsre.
Három fordulóval a férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának vége előtt már számolnak a csapatok. Olyan kiegyenlítődött a mezőny, hogy egy-két vereség miatt az élvonalból a középmezőny alsó felébe kerülhetnek az együttesek. A pillanatnyilag negyedik Falco holnap a tabella 9. helyén álló Szolnokhoz látogat. A szombathelyiek, vereség esetén a többi mérkőzéstől függően, akár 3-4 helyet is visszacsúszhatnak a tabellán. A jelek szerint Szrecsko Szekulovics vezetőedző a legjobb kezdőötöst küldheti pályára, és bízik a győzelemben.





























