Zsuzsi a Savaria Egyetemi Központ biológia szakos hallgatója. Idén végez itt, mesterdiplomát is szeretne szerezni. A jelentkezését Sopronba adta be.
Zsuzsival ellentétben a hallgatók többsége úgy választ felsőoktatási intézményt, hogy az alapoktatás után lehetősége legyen, lehetőleg ugyanott, mesterdiplomát is szerezni. Tamás gazdálkodási szakra jár. Szerinte mesterképzésben csak akkor érdemes gondolkodni, ha jó a tanulmányi eredmény. Különben szinte lehetetlen bejutni az államilag finanszírozott helyekre.
Makrai Tamás - hallgató, SEK Nyugat-magyarországi Egyetem
"Egyelőre nincs meg az anyagi hátterem, hogy tudjam finanszírozni, meg hát a mesterképzés másoddiplomának számít, úgyhogy azt is fizetni kellene."
Költségtérítéses alapon a mesterképzés Tamásnak félévenként 150 ezer forintba kerülne. Az állam ugyan finanszíroz 12 félévet a felsőoktatásban, ám az alapképzés után szerezhető mesterképzés kerete hamar betelik. Mester diploma nélkül viszont szinte lehetetlen elhelyezkedni - állítják a hallgatók. A Nyugat-magyarországi Egyetemen, Szombathelyen 12 mesterképzés mellé az év elejétől újabb 4 mesterdiplomával záruló szak jött be.
Dr. Czetter Ibolya - elnök-helyettes, SEK Nyugat-magyarországi Egyetem
"A mesterképzések beindítása miatt nagy emelkedést tapasztalunk. 45-46 százalékban lehet százalékosan megállapítani."
A Savaria Egyetemi Központba idén összesen 3261-en jelentkeztek. Ez 540 fővel több, mint tavaly. Az emelkedés az egyetem költségvetését is pozitívan érinti, mert így a költségtérítéses helyeket is feltöltheti az intézmény.





























