Az egyik belvárosi húsboltban péntek délelőtt folyamatosan érkeznek a vevők, hogy beszerezzék a hétvégi főzés alapanyagait.
Az üzletvezető azt mondja, érződik, hogy a húsvéti ünnepek alatt kiköltekeztek az emberek, de régóta tapasztalható az is, hogy a kereslet máshogy alakul a hónap elején és végén.
Tóth Éva - üzletvezető, Kőszegi Baromfifeldolgozó Kft. szaküzlete
"Az első felében érzékelhető, hogy az állatnak az értékesebb részeit is megveszik, csirkemellett, vagy karajt. A második felében aprólékot, apróhúst épp csak egy levesnek valót."
A vásárlók azt mondják, ha olcsóbb alapanyagból is, de gyakran kerül hús az asztalra, és igyekeznek inkább máshonnan elvenni, például kevesebbet költenek ruházkodásra. Az ételen nemigen spórolnak.
Az utóbbi egy évben jelentősen drágult a baromfihús, főleg a pulyka, abból ugyanis kevés van. Sokan felhagytak a tenyésztéssel, vagy inkább exportra termelnek. A csirke-, liba-, kacsahús ára is nőtt, ugyanakkor a pénzünk vásárlóértéke egyre csökken.





























