Hírek

Konferenciával zárult az Élet iskolája

2009. április 17., 15:04
Három éven át tartott az a kísérleti pedagógiai program, amelyben a pedagógusok a diákok kommunikációs készségeit és önismeretét fejlesztették. Az "Élet iskolája" programban Zala megyei intézmények mellett több szombathelyi általános- és középiskola is részt vett. A projekt zárókonferenciáját a Váci-iskolában tartották.

 

Önbizalomhiány, érzelmi kitörések kezelése, pályaválasztás. Néhány téma, amelyek feldolgozásában sokat segíthet az Amerikában már régóta ismert módszer. A program részben az osztályfőnöki órák során előforduló kérdéseket dolgozza fel, de nagy figyelmet fordítanak olyan problémákra, amelyeket szaktárgyi órákon nincs idő megvitatni.

Kálmán Enikő - 7.c oszt. tanuló
"Elmondhatta mindenki a tapasztalatait, véleményét, nagyon sok játékot játszottunk. Közel kerülhettünk egymáshoz a tanárokkal és az osztálytársaimmal."

A Váci-iskolában 24 pedagógus vett részt a 30 órás szakmai továbbképzésen. A felső tagozatban az összes diák, az alsóban pedig négy osztály ismerkedett meg a programmal. Az 1.b-ben is kooperatív módszerrel tanulnak, ez azt jelenti, hogy a gyerekek csoportokban végzik a feladatukat, a tanító néni pedig folyamatosan ellenőrzi a munkát.

Némethné Giordan Lívia - pedagógus
"Gyakran használjuk ezt a módszert, hogy csoportban tudjanak dolgozni. vannak, akik önállóan, vannak akik segítségre szorulnak. Szeretik ezt a közös tevékenységet."

Dr. Padányi Zsoltné - programkoordinátor
"Eleinte voltak problémáik, de megszokták ezt a munkatípust. Aaztán most már ők maguk mondták el, hogy könnyebb így dolgozni."

A program során a kommunikáció, a személyiségfejlesztés, a pályaorientáció és a közösségi tevékenység kérdéseit járták körbe az osztályok. Az amerikai eredetű programot a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány koordinálja Magyarországon.

A program a ma délutáni zárókonferenciával ért véget. A módszert azonban a pedagógusok tovább alkalmazhatják napi munkájukban, tanórákon és szakköri foglalkozásokon egyaránt.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely