Egyre fiatalabb korban, már az általános iskolában gondot jelent az iskolai erőszak. A gyerekek nehezen fékezik indulataikat, gyakran bántják egymást, verekszenek.
A városi diákönkormányzathoz az elmúlt időszakban négy szülői panasz érkezett hasonló ügyben. Általában azt kifogásolják, hogy az iskola nem tesz semmit gyermekük védelmében. A középiskolákban is jelen van az erőszak, de Szombathelyen nem jellemző. Itt, a gépipariban évente egy-két eset fordul elő.
Tóth Gábor - műszaki igazgatóhelyettes, Gépipari Szakközépiskola
"Hirtelen felindulásból előfordul. Tavaly is volt, egy esetünk egy fiú hozzávágott egy széket a társához, de fegyelmi tárgyaláson elintézük, és ez csak egyszeri fellángolás volt."
Az iskolai erőszak visszaszorítható, ha a gyerekek megtanulják kezelni indulataikat, tisztelni mások tulajdonát, és fejlesztik beleérző képességüket. Többek között ebben segít az a pedagógiai program, amelyben szombathelyi iskolák is részt vettek.
Polgár Zsuzsanna - szakmai vezető, Savaria TISZK
"A TISZK partnerintézményeiből 186 diák vett részt a program megvalósításában, és túl is teljesítettük az elvárást, hiszen egy általános iskolai csoportot is sikerült megnyerni az ügynek."
A diákok teszteket töltöttek ki, megtanulták az internetet, mint információforrást használni, megtudhatták, hogyan vehetnek részt például egy választáson. Mivel a társadalmi és állampolgári ismeretek óraszáma nagyon alacsony - heti egy -, a programra szükség van.
Döbör András - igazgató, Továbbképzési Központ, SZTE
"Most azon dolgozunk, hogy a kötött állami tantervben megtaláljuk ennek a helyét."
A program zárásaként ősszel vetélkedő formájában szerveznek tudáspróbát a résztvevő diákoknak.





























