Napok óta hangos az egyetemi központ udvara. Ma az egyetem győri, soproni, sőt mosonmagyaróvári karáról is érkeztek diákok, hogy részt vegyenek a programokon, például a Perint patak közelségét kihasználó akadályversenyen.
Kurbert Gábor
A vízi versennyel kapcsolatban hallottam csak, hogy csónakot kell készíteni a többi az számunkra is teljes meglepetés lesz.
A hallgatók hol csalánban gázoltak a patakparton, hol sörösdobozokat horgásztak az aulában.
Kiss Csaba - tag, HÖK
"Több helyszínen több megállóval és hát minél több ügyességi, műveltségi feladatot próbáltunk összehozni, hogy ezzel is minél színesebb legyen és, hogy ne csak azt mondják, hogy mi csak szabadidős dolgokra megyünk hanem műveltségi részt is raktunk bele, hogy egy kicsit egyetemistákhoz méltó legyen."
A nagy délelőtti versengésben minden diák elfarádt egy kicsit.
Délután a főzőverseny eredményét hirdették, egy kis erőgyűjtést követően pedig este újra a bulié a főszerep. A fiatalok holnap sem ússzák meg szárazon, tojás- és gyümölcsdobálással folytatják a mulatozást.





























