Vas megyében jelenleg mintegy 78 ezren élnek átlagosan havi 72 ezer forintos nyugdíjból. Az idősek 2006-ban kapták meg először 13. havi juttatásként a teljes havi nyugellátás összegét. A törvénymódosítás tehát minden nyugdíjast érint.
Soronics István
"Ezt nem kellett volna elvenni semmiféleképpen sem. Alacsony nyugdíjasok vagyunk sajnos, a nejem is, én is."
Pusztai József
"Nem vagyok még 62 éves, meg se kaphattam volna, de fel vagyok háborodva egyébként, mert végigdolgoztuk az életünket, az ember nem ezt érdemelte volna."
A 13. havi nyugdíj helyett prémiumot vezetnek majd be. Ez azonban akkor éri el a 13. havi nyugdíj összegét, azaz 80 ezer forintot, ha a gazdasági növekedés eléri a 7 és fél százalékot. Leghamarabb akkor fizetne a kormány prémiumot, ha a bruttó hazai terméknövekedés eléri a 3,5 százalékot. Ekkor az összege 20 ezer forint lehet.
Szalai Istvánné
"Biztos vannak olyan nyugdíjasok, akiknek nagyon számít, meg mindenkinek. De hát ha egyszer húzni kell a nadrágszíjon, akkor mindenkinek, nem?"
A módosító csomag szerint 2012-től évente hat hónappal emelkedik majd a nyugdíjkorhatár. Ez először az 1952-ben születetteket érinti majd.





























