Idén három koncertet ad a Bartók Fesztiválon a Szimfonikus Zenekar. A legnagyobb érdeklődésre itt valószínűleg Bartók: A kékszakállú herceg vára c. operája tarthat számot. Ezt ugyanis a különböző mesterkurzusokon résztvevő hallhgatók állítják majd színpadra. A zenekar fellép majd a Karneválon is, Ben Hur és Spartacus filmzenékkel, és Szentivánéjen is adnak koncertet az Emlékműnél. A zenekarnak néhány hete van új igazgatója, Mérei Tamás személyében.
Mérei Tamás - igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar
"Nem igaz, hogy nem tudunk olyan élményeket nyújtani, akár külső helyszíneket, akár a Bartók Teremben, hogy a 80-as évekbeli teljes jegyeladás melletti koncertek legyenek."
Nyitni kell a nagyközönség felé. Ez az egyik fontos teendője a zenekarnak a közeljövőben, fogalmazta meg a mai sajtótájékoztatón az igazgató. Mint mondta: túlzottan szűk kör érdeklődik csak a komolyzene iránt és ezen változtatni kell. Az elmúlt időszakban egyébként öt főt nyugdíjaztak a zenekarnál. Mérei Tamás azt mondta, ezzel lezárult a létszámcsökkentés a szimfonikusoknál.
A Bartók Terem felújítása során a Zsinagóga udvarán egy színpadot is felépítettek. A tervek szerint azonban itt nem komolyzenei koncerteket tartanak majd, hanem például a Lamantin Jazz Fesztivál idején jazz előadásokat, vagy a május végi megnyitón argentin tangót láthat a közönség. A zenekar több koncertet is ad Burgenlandban, ahol nincs állandó szimfonikus együttes. Ugyanakkor megújul a zenekar arculata és lehetőség nyílik majd on-line jegyvásárlásra is.





























