11. alkalommal szervezte meg a Reményik Evangélikus Általános Iskola a Ma kerékpárral holnap autóval című városi kresz versenyt. 11 csapat nevezett. Elsőként egy elméleti feladatsort töltöttek ki, majd ügyességi, lassúsági, szabályossági feladatok következtek. Egy kisautó volt a verseny idei újdonsága, de a diákok ezt a feladatot is sikeresen teljesítették. Az idei versenyen a katasztrófavédelem munkatársai is részt vettek. A tét a vándorkupa elnyerése volt, de minden diák kapott apró ajándékokat.
Fizika-kémiai kísérletező versenyt rendezett ma a Reguly Antal Általános Iskola. A "Kísérletek a pincétől a padlásig" című vetélkedőt most először hirdették meg a város iskolái között, így nyolc csapat nevezett a megmérettetésre. A diákoknak olyan kísérleteket kellett bemutatniuk, amik a természetben is előfordulhatnak, például szén-dioxidot állíthattak elő. A verseny célja, hogy azok a gyerekek, akik szeretik a kísérleteket, ezeket az ismereteiket bővíthessék, ugyanis a természettudományos óraszám csökkenése miatt erre kevés a lehetőség az iskolákban. Az első három helyezett könyvjutalmat kapott.
Iskolai agresszió, erőszak, bandák és sátánizmus voltak a fő témák a mai megyei jubileumi DADA-versenyen. A diákok környezetvédelmi előadást tartottak a szemetelésről, tablót készítettek, teszteket töltöttek ki. Az idei feladatsort a Vasvári Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya állította össze. A vetélekedő célja, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét arra, hogy az iskolai erőszak is bűncselekmény.





























