Több száz fiatal állt rajthoz a hagyományos Csótó-futáson. A versenyen különböző távokon mérkőzhettek egymással a gyerekek. A program az óvodások futamaival kezdődött, a különböző korosztályok versenyei után a felnőttek futamaival zárult a délután. A legjobbak díszes tárgyjutalmakat vehettek át.
A magyar felnőtt és az U23-as válogatott meccsével megkezdődött a 34. Savaria Kupa. A négycsapatos tornán még a szlovén és az ukrán csapat vesz részt. Holnap Bükön játszanak a csapatok, a fürdővárosban a szlovének ellen lép parkettre a csapat. Vasárnap Ukrajna ellen küzd meg a magyar nemzeti együttes- remélhetőleg a tornagyőzelemért.
Négy közé juthat a Falco, ha a péntek esti mérkőzésen harmadszor is legyőzi az Albacomp csapatát. A szombathelyi együttes két győzelemmel nyitotta a sorozatot, aztán a székesfehárváriak szépítettek a szerdai meccsen. Amennyiban Kálmánék sikerrel vívják meg a negyedik összecsapást, úgy bejutnak az elődöntőbe, ahol a Paks-Szolnok párharc győztesével küzdhetnek meg a döntőbe jutásért.





























