Július közepén érkezik a nemzetközi zsűri Szombathelyre, a virágosítást, a tisztaságot, az épített környezetet is figyeli majd. A szakemberek plusz pontokkal értékelik a környezetvédelmi beruházásokat és az óvodákban, iskolákban folyó környezettudatos nevelést is. Az elmúlt időszakban a parkfenntartók a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítottak Szombathely zöld felületeinek karbantartására.
Dénes Veronika - városi főkertész
"A fagyosszentek elmúltával a parkfenntartóink a héten nekilátnak a nyári virágok ültetésének a szokottnál nagyobb tőszámban, hogy a zsűri érkezésére intenzív díszítést érjünk majd el."
Az elmúlt időszakban új fasorokat telepítettek, pótolták a hiányzó cserjéket.
A Brenner körúton több mint egymillió forintból hozzák létre az Európa-parkot, ahol más országokból származó növények kapnak majd helyet."
A terv ötletgazdái a park beültetéséhez a szombathelyi testvérvárosok segítségét kérték.
Németh Kálmán - alpolgármester
"8 testvérvárosunk jelentkezett vissza kérésünkre, hívásunkra. Fognak küldeni olyan növényeket, amik az ő városukra jellemzőek."
Az önkormányzat a versenyhez kapcsolódva fotópályázatot is hirdet „SZÉPSÉGES SZOMBATHELYEM” címmel. A felhívásra bárki jelentkezhet. Amatőröktől és profiktól olyan felvételeket várnak, amelyek bemutatják a város virágokkal, növényekkel díszített utcáit, tereit, épületeit.





























