A győriek kórházban fekvő vezetőedzőjük nélkül vágtak neki a találkozónak, egy szép Haladás akció után mégis ők vették át a mérkőzés irányítását. Az első játékrész találata is az ő nevükhöz fűződik. Bajzát Péter 8 méterről lőtt a kapu jobb alsó sarkába. A szünetig a Haladásnak is több veszélyes támadása volt, gólt azonban nem sikerült szerezni. 1:0-val tértek pihenőre a csapatok. A második félidő elején aztán Tarmo Kink bomba góljával egy újabb lépéssel távolabb került a Haladás a hazai csapattól. A 61. percig kellett várni a szombathelyiek szépítő találatára. Sipos tört be a 16-oson belülre, majd éles szögből lőtte a labdát a léc alá 2:1-re módosítva az állást. A Győr a 77. percben növelte tovább az előnyét. A Haladás azonban nem adta fel. Az utolsó percig küzdött Csertői Aurél együttese, aminek meg is lett az eredménye. A 90. percben Sipos Norbert megrúgta második gólját is. Az igazi csattanó azonban csak ezután következett. Amikor már mindenki azt nézte, a játékvezető mikor fújja le a jó iramú találkozót, Csontos rúgott szépségdíjas gólt. A hat gólt hozó, izgalmas, jó iramú összecsapáson a Haladás rászolgált az egy pontra.





























