Feszült hangulatú mérkőzést játszottak szombaton az Aréna Savariában, edzők, játékosok rendre a játékvezetői ítéletekkel foglalkoztak. Az utolsó percekben azonban végleg elszabadultak az indulatok. Az addig biztosan vezető Paks előnye 2 pontra olvadt, a Falco nyílttá tette a mérkőzést, ám 1 perc alatt 2 technikai hibát is ítéltek a sípmesterek a hazai csapat ellen. A lassított felvételen látszik, hogy Horváth Zoltán szabályos szerelését a játékvezető faultnak minősítette, a reklamáló Kálmán László pedig technikait kapott. Ekkor ismét meglépett a Paks, a következő támadásnál pedig kitört a botrány. A szombathelyi kapitány English-el ütközött, ami után a paksi légiós lendületből fellökte Kálmánt. A robbanásig feszült hangulatban ekkor a játékosok majd a nézők is berohantak a pályára. Verekedés tört ki, miközben Lakatos is elégtételt vett Englishen, a pályára betóduló nézők a pedig játékvezetőket próbálták meg kérdőre vonni. A biztonsági emberek néhány perc alatt helyreállították a rendet, azonban a játékvezetők rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy lefújják a mérkőzést. Azt, hogy milyen büntetést kap a klub illetve a játékosok, az csak a fegyelmi bizottság döntése után derül ki.