Hírek

Folytatódik a panelprogram

2009. május 20., 15:59
Újabb 15 milliárd forint jut a panelprogramra - jelentette be tegnap az önkormányzati tárca vezetője. Szombathelyről több mint 2000 lakás adott be pályázatot, és valamennyi megfelelt a formai, tartalmi követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy a pályázók valószínűleg meg is kapják a pénzt, ha az idén nem, akkor jövőre.

 

A Váci Mihály utca 8-as számú épület az egyik, amelynek a felújítására pályázatot nyújtottak be a panelprogramban. Hőszigetelésre és nyílászárócserére kerül sor.

Az önkormányzati miniszter döntése nyomán Szombathelyre újabb 700 millió forint érkezhet panelépületek felújítására.

Kővári Attila, elnök - Lakás Bizottság
"38 pályázat keretén belül 2105 lakás nyújtott be pályázatot. Tudomásunk szerint valamennyi pályázat alaki, tartalmi vonatkozásban megfelelt, befogadták."

A Bem Lakásszövetkezet 3 épület, kb. 250 lakás felújítására: hőszigetelésre, nyílászárócserékre, mintegy 250 millió forintra pályázott a panelprogramban.

Dr. Beliznay Pálné, elnök - "BEM" Lakásszövetkezet
"Még az idei évben. Bizakodunk, hogy mire tél lesz, túl leszünk ezen a pályázaton és a felújításon."

A város költségvetésében erre az évre 400 millió forint, a jövő évi költségvetésben még kb. 300 millió forint a felújításra önkormányzati önerőként biztosítva van. Most már csak az a kérdés, hogy a beadott pályázatok után még idén vagy csak jövőre juthatnak hozzá a pénzhez.

Amennyiben valóban nyernek a most beadott pályázatok, azok felújítása után elmondható, hogy Szombathelyen az iparosított technológiájú épületek 40%-a megújult.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely