Hírek

Hiányzó százmilliók

2009. május 22., 17:04
A Savaria Egyetemi Központ eredeti költségvetésében közel 600 millió forintos hiány keletkezett. Az intézmény megszorításokkal kénytelen csökkenteni a kiadásain. Ezt csak úgy tudják elérni, ha spórolnak. Elkerülhetetlen a létszámleépítés és a takarékoskodás.

 

A hiányt az okozta, hogy az eddigi évekhez képest 7000 hallgató helyett idén csak négy és fél ezer diák kezdte meg a tanulmányait. Az eredeti költségvetésben 600 millió forint hiány volt, de a szükséges intézkedésekkel ez az összeg körülbelül 250 millió forintra csökkent. Így elkerülhetetlen volt a létszámleépítés. Közel 50 embert bocsátanak el szeptembertől. Van, akit nyugdíjba küldenek, van akinek a szerződését nem hosszabítják meg.

Prof. dr. Gadányi Károly - elnök - rektorhelyettes, Savaria Egyetemi Központ
"A költségvetésünk úgy alakult, hogy a hallgatói létszámhoz hoztuk létre az oktatói létszámot és az infrastruktúrát. Ez érezhető nap mint nap a Savaria Egyetemi Központban, de az intézkedéseket úgy hoztuk meg, hogy a minőségi munka és a hallgató ne érezze meg."

Az egyetem másban is spórolni kényszerül, nem lesznek új technikai berendezések, csökkentik a béreket és a járulékokat. A hallgatókon nem spórolnak, az ösztöndíjak összege nem csökken és tandíjemelés sem várható.
 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely