Hírek

100 bérlakás újul meg őszig

2009. május 26., 15:28
Több mint 100 önkormányzati bérlakás vár felújításra Szombathelyen. Az önkormányzati támogatással együtt idén mintegy 175 millió forintot fordít erre a célra a SZOVA. A tervek szerint őszre készülhetnek el a lakások.

Szombathelyen több mint 100 lakás vár felújításra.

Dr. Németh Gábor, vezérigazgató - SZOVA Zrt.
"100 millió forintot különítettünk el. Ez 60-65 lakás felújítását teszi lehetővé."

Az önkormányzati támogatással együtt idén mintegy 175 millió forint áll majd a cég rendelkezésére bérlakások felújítására. Mint Kővári Attila elmondta: a közbeszerzés miatt ma duplájába kerül egy felújítás, mint két éve. Megvizsgálják a lakás állapotát és komfortfokozatának megfelelően állítják helyre az ingatlanokat.

Kővári Attila, elnök - Lakás Bizottság
"350 kérelmet nyújtottak be. Ebből még az elmúlt évről van pár tíz és az idei jegyzék azért hosszabb, mert az üres lakásoknál több mint 100. Ha ezek felújítása megtörténik, a lista kiürül."

Azért áll néhány felújított önkormányzati lakás üresen, mert akad olyan, aki, miután megnézte, nem fogadja el a felajánlott ingatlant. A tervek szerint őszre befejeződik a bérlakások felújítása és az év végére ki is utalják őket.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely