Hírek

28 napirendi pontot tárgyalnak

2009. május 27., 16:54
Az áfaemelés miatt drágább lesz a buszjegy, viszont folytatódik a Szombathelyi szombat program, így továbbra is ingyen parkolhatunk hétvégenként a városban. Ezek a témák is napirenden szerepelnek Szombathely Megyei Jogú Város csütörtöki soros ülésén. A képviselőtestület munkáját 11 órától televíziónk most is élőben közvetíti.
A képviselők összesen 28 napirendi pontot tárgyalnak, ebből hatot zárt ülésen. Szó lesz az integrált városfejlesztési stratégiáról, illetve arról is, hogy emelik az óriásplakátok közterülethasználati díjait. A képviselők ezen kívül várhatóan új beruházási szabályzatot fogadnak el, és javaslatot tesznek a lakáshoz jutásról és lakbértámogatásról szóló rendelet megalkotására. Utóbbira egyébként 11,5 millió forintot különítenek el az idei költségvetésből. A képviselők meghatározzák a szeptemberben induló iskolai és óvodai csoportok számát is, illetve engedélyezik a Gépipari tanműhelyének felújítását mintegy 70 millió forint értékben. Ez alkalommal is napirenden szerepel a város járóbetegellátásának ügye, illetve a Polgármesteri Hivatal létszámleépítése. Zárt ülésen igazgatói álláshelyekről, az egészségügy területén dolgozók kitüntetéséről és a Körmendi út 40-48. szám alatti ingatlanok értékesítéséről határoznak.
Gubás Gabi Agora Szombathely