Pihenőkertet és tanösvényt avattak szerdán a Bercsényi Miklós Általános Iskolában. Az intézmény 400.000 forintot nyert az Országos Közoktatási Közalapítvány: "Légy a jövőd gazdája" című pályázatán. Ebből újították fel az iskolakertet, amit Csicsergő ligetnek neveztek el. A tanösvényen tájékoztató táblák is segítik a gyerekeket a növényvilág alaposabb megismerésében. Pályáznak a Madárbarát iskola cím elnyerésére is, ennek érdekében a diákok már tél óta folyamatosan gondozzák az iskola környzetében megjelenő madarakat.
Egész héten vidám, szórakoztató programok várták az apróságokat a Mesevár Óvodában. A gyerekhét keretében a kicsiket szerdán zsonglőrmutatványokkal kápráztatták el. A forgatagban a gyerekek is kipróbálhatták ügyességüket.
20 évvel ezelőtt, május 25-én alakult meg Szombathelyen az Ellenzéki Kerekasztal. Az Éhen Gyula Kör, a Fidesz alkalmazotti és Berzsenyi Dániel csoportja, az MDF helyi szervezete és az SZDSZ akkori együttműködésének legfőbb célja az volt, hogy közösen tárgyaljanak helyi és országos jelentőségű politikai kérdésekben. Az alapításra szerdán a Városházán emlékeztek.





























