Hírek

Balhé a Hali-meccs után

2009. június 02., 17:29
11 rendbontót állítottak elő a rendőrök a Haladás-ZTE meccset követően. A zalaegerszegi szurkolók a stadionon belül tüzet gyújtottak, amit a biztonsági őrök eloltottak. Kint pedig mintegy 300 fős helyi tömeg készült a vendégdrukkerek megtámadására. Egy 30-40 főből álló csuklyás-sálas társaság a vasútállomásnál várta a zalaegerszegieket, akiket rendőrsorfal védett. Így a kőzápor rendőröket érte.


Hivatalos személy elleni erőszak miatt állt ma bíróság előtt egy szombathelyi férfi. Azt vallotta, csak két sört ivott, és csak azért ment az Éhen Gyula térre, mert vitte a tömeg. Több követ is elhajított, és rögtön két rendőrt is eltalált. Egyikük fejét, a másiknak a karját érte találat, de a védőfelszerelés megvédte az egyenruhásokat. A férfi ma a tárgyalóteremben megbánta tettét, és bocsánatot is kért a rendőröktől. A bíró hangsúlyozta, hogy a hivatalos személyeket fokozott védelem illeti, de az enyhítő körülményeket figyelembe véve a kiszabható 3 éves szabadságvesztés helyett a férfit 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, két évre felfüggesztve.

Az összecsapásról és a szombathelyi futballhuliganizmusról holnap 18 órakor kezdődő Szolgálatban című rendőrségi magazinunkban tudhatnak meg többet.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely