A Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskola vezetésére kettős jelölés érkezett, amelyről a legutóbbi közgyűlés zárt ülésén szavaztak a képviselők. A jelenlegi igazgatót, Csetényi Sándort az alkalmazotti közösség 88%-a támogatta, míg az új jelölt, Magyarfalvy István csupán 15%-uktól kapott bizalmat - mondta Czeglédy Csaba. Annak ellére, hogy az Oktatási Bizottság is a korábbi igazgatót támogatta, a zárt ülésen nem született döntés a vezetői posztról.
Mivel nem született döntés, a polgármester további egy évig meghosszabbította Csetényi Sándor kinevezését. Oroszvári Péter azt mondta, hogy a bizottságok összetételének megváltoztatása óta rossz döntések születnek.
A képviselő szerint, mióta az új többség megkurtította a polgármesteri keretet, azóta sok kulturális és civil szervezet nem jut támogatáshoz, ezért tudomása szerint többen már pert is fontolgatnak.





























