A sajtótájékoztatóban érintett intézmény igazgatójának megválasztása során az MSZP frakció egy része a jelenlegi vezetőt, másik része pedig az új pályázót támogatta. A szocialista frakció nagy része azonban nem is vett részt a közgyűlés zárt ülésén, így ők nem is szavaztak a kérdésben. Miután egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges támogatást, dr. Ipkovich György szocialista polgármester megbízást adott a jelenlegi vezetőnek munkája folytatására.
A Fidesz-KDNP frakció tagjai az intézményvezetői pályázaton – szokás szerint - nem pártutasításoknak engedelmeskedve, hanem szabad meggyőződésük szerint szavaztak. Így frakciónk néhány tagja a jelenlegi vezetőt támogatta, s akadtak olyan képviselőink is, akik a változásra szavaztak. Marton Zsolt frakcióvezető először a mai napon, a szocialista sajtótájékoztató elhangzása után beszélt az egyik pályázóval, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az MSZP-s oktatási ügyekért felelős alpolgármestere politikai feszültséget gerjeszt a pedagógusok között.
Frakciónk szerencsésebbnek tartaná, ha a baloldali képviselők sajtótájékoztatók tartása helyett inkább a közgyűlés munkájában vennének részt, ott ugyanis hisztizés helyett szavazhatnak is. Ha jelen lennének fontosabb szavazásokon, nagyobb beleszólásuk lenne a város ügyeibe."
Szombathely, 2009. június 3.
Lazáry Viktor, szóvivő
Fidesz-KDNP frakció





























