Hírek

Negyedik a Falco

2009. június 04., 12:17
A tavalyi bajnoki cím után idén a negyedik helyen végzett a Falco kosárlabda csapata a bajnoki idény végén. A harmadik, a bronzérem sorsát eldöntő találkozót a ZTE csapata nyerte meg 98-90-re, ennek ellenére a csapatot elkísérő szurkolók egész éves teljesítményük elismeréseként együtt ünepeltek Kálmánékkal Rábahídvégen.

Sok szombathelyi drukker kísérte Zalaegerszegre a csapatot abban a reményben, hogy idén is sikerül érmet szerezniük a sárga-feketéknek. Az első negyed közepén volt először és utoljára esélye a Falconak, hogy 18-18-as állásnál átvegye a vezetést. Ekkor azonban következett egy elsöprő zalaegerszegi roham, amelynek végén 10 ponttal meglépett a hazai együttes.

Próbált ugyan kapaszkodni a szombathelyi gárda, de Ciric kivételével a többi légiós már hazafelé utazott, így hiába tett meg mindent Kálmán és Horváth Zoltán a győzelemért, nem sikerült fordítani.

A ZTE megérdemelten végzett a harmadik helyen, de az ünneplésből kijutott a Falconak is. Rábahidvégen, az emlékezetes disznóvágás helyszínén ugyanis a szurkolók megállították a csapatot szállító buszt, és egy rövid ünnepléssel búcsúztak játékosok és drukkerek a 2008-2009-es bajnoki idénytől.

Gubás Gabi Agora Szombathely