Ezen a hétvégén játékfesztiválra várják a gyerekeket a Sportligetbe és a Kalandvárosba. A Bloomsday kiállításokat és a Fő téren igazi ír kocsmashowt ígér. Szentiván éjjelén a tűzijáték rendhagyó időpontban, 11 órakor kezdődik. A hagyományos programok mellett az Emlékműnél tizenéves korosztály próbálhatja ki ügyességét a tréfás versenyeken.
Grünwald Stefánia - igazgató, Agora
"Ők azok a mostohagyerekek, akiknek kimondottan program nem szól a városban, most nekik készítettük elő ezt a helyszínt."
Július első hétvégéjén az Agora Fesztiválon mutatkoznak be helyi fiatal együttesek, illetve az ismert pécsi Kiscsillag és Takáts Eszter zenekara. Idén 25. alkalommal rendezik meg a Bartók-fesztivált. Zárókoncertjén Eötvös Péter vezényli majd a Kékszakállú herceg várát.
Óriás kivetítőn pereg majd a Régi idők focija és Öveges professzor kísérletei a Tér-Film-Zene Fesztiválon, ahol minden korosztálynak ígérnek szabadtéri moziélményt.
Mayer Rudolf - Agora, Savaria Filmszínház vezetője
"Nagy sikere volt tavaly a némafilmeknek, amihez élő zene szólt, így lesz ez idén is esténkét."
Európa legjobb Beatles emlékzenekarát és a KFT-t hallhatjuk majd ingyenes Fő téri koncerten. A Ferences-kertben pedig Prezidance Company mutatja be látványos táncshowját. A nyári programsorozatban szerepel majd a jazz-, a fúvószenekari és a bigband fesztivál is. Augusztus 20-án pedig a 10. Savaria Történelmi Karnevál kezdődik.





























