Halálos munkabaleset a Volán-telepen - idén januárban autóbusz zuhant egy aknában dolgozó szerelőre, amikor társa beindította a járművet. A több tonnás busz megugrott, kereke az aknába csúszott, és a szerelőcsatorna falához szorította a férfit, aki azonnal meghalt. A busz sebességben volt, a kéziféket pedig nem húzták be.
A munkavédelmi felügyelőség igazgatója azt mondja, szerencsére ritka az ilyen súlyos baleset. Ez esetben több szabálytalanságot is feltártak, milliós nagyságú bírságot szabtak ki.
Tavaly az egész régióban 10 halálos munkabaleset történt, ennek fele közlekedési baleset volt. A felügyelet továbbra is fokozottan figyel a munkavállalókat veszélyeztető körülményekre, idén azonban már munkaegészségügyi ellenőrzéseket is végeznek. Ezt a feladatot 2007-ben vették át az ÁNTSZ-től, vizsgálják, hogy a dolgozók mennyire vannak kitéve a zaj, a rossz levegő vagy például vegyi anyagok hatásainak.
Fekete István - igazgató, OMMF, Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség
"Van elég sok olyan panaszügy, amikor a dolgozók panaszkodnak, elsősorban a klíma miatt. Éppen ezért már készülünk a szezonális ellenőrzésekre, ami a pihenőidőre és a védőitalokra vonatkozik."
Munkaügyi területen az év első hónapjában közel 2000 munkáltatót ellenőriztek. 70 százalékuknál találtak szabálytalanságot. A fő gond továbbra is a bejelentés illetve munkaszerződés nélküli foglalkoztatás, valamint az, hogy a munkakezdéskor nem érvényesítik az alkalmi munkavállalói könyveket. Az esetenként kiszabott bírságok mértéke a tavalyi 500 ezres átlagról idén 600 ezerre nőtt.
Dr. Virágh Norbert - igazgató, OMMF, Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelet
"Abba az irányba megyünk, hogy a visszaesőket szigorúbban büntetjük, tehát aki egyszer már jogszabályt sértett, annál magasabb bírságot alkalmazunk."
A gazdasági válság miatt megcsappant az építőipari beruházások száma a régióban, így ezen a területen kevesebb a szabálytalanság. Továbbra is magas viszont a jogsértések száma a kereskedelem és vendéglátóipar, az őrző-védő szolgáltatások terén és a feldolgozóiparban.





























