Az idén már 10. alkalommal élvezhetik a szombathelyiek június 21-től 27-ig a sokszínű jazz muzsikát. 2000-ben egynapos volt a Lamantin Jazz Fesztivál, most viszont 16 zenekar 60 zenésze hat napon keresztül játszik. A fesztivál fő attrakcióinak helyszíne idén is a Fő téri nagy sátor lesz, de a város különböző pontjain is feltűnnek majd a zenészek, hogy utcai koncertekkel állítsák meg a sétálokat. A tematikus napokon mindenki megtalálhatja a számára kedvelt irányzatot világsztárok előadásában.
Rendhagyó zenei koncertre ébredtek a Kőszegi utca lakói a vasárnap délutáni sziesztából. Az Ocho Macho zenekar klipforgatása zajlott ugyanis a Savaria mozi tetején. A fiúkat egy osztrák tévécsatorna kérte fel egy zenés műsor elkészítésére, ők pedig úgy gondolták, egyúttal klipet is forgatnának egyik reggie stílusú dalukból. A produkciót Dömötör Tamás rendezi, nagyjából 10 nap múlva készül el, és a hazai zenei csatornák ajtaján is kopogtatnak majd vele.
Hozd a formád Magyarország! - ezzel a címmel hirdetett pályázatot az Egészséges Városok Szövetsége, melynek egyik nyertese a Váci-iskola lett. Szeptembertől két tanéven át az egészséges táplálkozás és a mozgás jelentőségére irányítják majd a diákok és a lakókörnyezetük figyelmét. A programokat a gyerekek ötletei alapján állítják össze. Szombathely 20 éve csatlakozott az Egészséges Városok Szövetségéhez, a jubileum alkalmából városunkban rendezik meg novemberben a szövetség éves szimpóziumát, melynek témája a fenntartható fejlődés lesz.





























