Harminc éve fektették le a Dési iskola tornatermében az akkor még modernnek számító műanyag padlót. Az idő azonban alaposan megviselte a burkolatot, cseréje a balesetveszély miatt halaszthatatlanná vált. Az iskola önerőből finanszírozza a munkát. A dolgozók a bordásfalakat már leszerelték, ma a fal javítását és tisztítását végezték.
Kovács Péter - igazgató, Dési Huber István Ált. Iskola
"A tavalyi eredményes gazdálkodásunknak köszönhetően 4,6 millió forintot igényeltünk, hogy áthozhassuk erre az évre."
A Paragvári iskolában is jelentős saját erőt mozgósítanak a környezet szépítéséért. Szülői, alapítványi és önkormányzati segítséggel újítják meg az iskola udvarát.
A markolók most az elhasználódott csatornarendszer cseréjét végzik, az udvar jelentős részét ezután fűvel, növényekkel díszítik és térburkolattal fedik le. A 15 millió forintos beruházás a szülök, az önkormányzat és a körzeti képviselő hozzájárulásával valósulhat meg.
Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári Utcai Általános Iskola
"Némi aprót mi is hozzátettünk, de sajnos a mászókák és a környezetük a következő évekre maradnak."
A szombathelyi iskolák idén nem kapnak pénzt nyári karbantartásra, pedig a több évtizedes épületek nem nyújtanak szép látványt és helyenként nagyon balesetveszélyesek is. A nagyobb összegű felújítási munkákhoz az intézményeknek pályázati segítségre van szükségük.





























