Kiss Gábor diplomás munkanélküli, akinek 6,5 millió forintos lakáshitele van. Rajta és a hozzá hasonlóan nehéz helyzetbe került adósokon segíthet a héten elfogadott szabályozás. Az állam azoknak nyújt segítséget, akik, ha minimálisat is, de képesek törleszteni tartozásukból. Gábor, aki elvált és egy másfél szobás lakásra vett fel hitelt, azt mondja: számára nagy segítség lenne, ha életbe lépne a törvénymódosítás.
Kiss Gábor
"Az nem igaz, hogy aki munkanélküli, az nem is akar dolgozni, élni meg kell, én is hiteltörlesztéssel, rezsivel együtt 80 ezerért lakom. Így meg 10-15 ezerért lakhatnék a bérleményben."
A törvény szerint az önkormányzat megvásárolhatná, majd a benne lakónak bérbe adhatná azokat az ingatlanokat, amelyeket nemfizetés miatt elárverezne a bank. Így a tulajdonosok bérlőként továbbra is a lakásban maradhatnak. A korábbi szabályozást kiegészítették azzal is, hogy a nem munkanélküli adósok is kaphatnak könnyítést, ha átmenetileg megváltozott anyagi helyzetük.
"Ez egy lehetőség, de nem biztos, hogy a legjobb lehetőség." Ez a város alpolgármesterének a véleménye, aki szerint nem csak rövidtávon kell gondolkodni. Azt mondja, tisztázni kellene a törvényalkotónak azt is, mi van, ha időközben változik a bérlő anyagi helyzete. És az sem világos, a rendszer hogyan illeszthető a mostani gyakorlathoz, amikor is öt évre szól a bérleti szerződés a lakó és az önkormányzat között.
Németh Kálmán - alpolgármester
"Ez hosszútávon egyfajta gondot is jelenthet, az önkormányzatnak és a leendő tulajdonosok számára."
Az árverezésre szánt lakások megvásárlásához egyelőre a Fejlesztési Bank biztosítana forrást az önkormányzatoknak, akiket az árverésen és az azon kívül értékesített lakásokra is megillet az elővásárlási jog. Az eladás elektronikus közzététele 30 napról 60 napra hosszabbodik. Így az adósnak nagyobb az esélye arra, hogy maga értékesítse az ingatlant és a vevővel megegyezzen a vételárban. Ezzel elkerüli az árverési procedúrát és azt, hogy ár alatt értékesítsék a lakását.





























