Csercsicsné Szabó Edit és két lánya rendszeresen kilátogat a Tófürdőre. Edit máshol találkozott már hasonló beléptetéssel és helyesli ennek bevezetését.
Csercsicsné Szabó Edit
"Én ezt jó ötletnek találom. Ha én kifizetem a belépőjegyet, akkor mindenki fizesse ki és ne oldalról jusson be."
A három év alatti gyerekeket kivéve mindenki, aki belépőjegyet vált a Tófürdőre, karszalagot kap és ezt viselnie kell mindaddig, amíg fürdőzik. A pénztárnál egyébként egy tájékoztató táblát is elhelyeztek. Minden nap más színű a szalag és sorszám is van rajta. A bliccelők kiszűrésére vezették be a karszalagot.
A Perint-patak határolja egyik oldalról a Tófürdőt és itt jutnak be leggyakrabban a bliccelők a Tófürdőre. És, hogy mennyire leleményesek az emberek, misem bizonyítja jobban, minthogy a szakemberek elmondása szerint volt olyan év, hogy kikaparták a kerítés alatt a földet és így jutottak be a Tófürdőre.
Becslések szerint egy átlagos fürdőnapon 30-50-en lógtak be a Tófürdőre. Tóth Róbert műszakvezető elmondta, szigorúan ellenőrizni fogják a karszalagokat.
Tóth Róbert, műszakvezető
"A biztonsági szolgálat ellenőrzi, amikor ezt kérjük. És ezen kívül a saját személyzetünk. És akinek nincs karszalagja, azt kitessékelik."
De nemcsak a karszalagokat ellenőrzik majd, hanem továbbra is szemmel tartják azokat a helyeket - a kemping és a sportpálya melletti részeket - ahol rendszeresen belógnak az emberek. A diákok azt mondják: hiába a karszalag, aki akart eddig is bejutott, és most is bejut majd.
A SZOVA-nak mintegy 1 millió forintjába került az új rendszer kiépítése.





























