Erősen vérző emberhez riasztották tegnap este háromnegyed 11-kor a rendőröket és a mentőket. Az Óperint hídon egy nyakon szúrt férfi feküdt, akinek életét már nem tudták megmenteni. Mellette volt súlyosan sérült élettársa is.
Dr. Takács Tibor - r.ezredes, rendészeti igazgató, VMRFK
"Felmerült, hogy leszámolást történt, de 2-3 órás nyomozás ezt megcáfolta."
Kiderült, hogy az erősen ittas pár taxival tartott hazafelé, cigarettáért álltak meg a benzinkúton, a taxis viszont elhajtott, mikor kiszálltak. A férfi ezért a nőt okolta. Összevesztek, sőt összeverekedtek, de ennek a benzinkutas végetvetett.
A szóváltás tragédiába torkollt. A nő azzal a késsel szúrta le élettársát, amivel korábbi rokonai ellen akart védekezni.
A nő néhány hete hagyta el korábbi élettársát új kapcsolata kedvéért, aki nemrég szabadult a börtönből. Volt rokonai ezért megfenyegették. Tőlük tartva vette magához a konyhakést. Miután leszúrta új barátját, elfutott.
Fekete Géza - alezredes, VRMFK
"Eldobta a kést, majd az ismerőséhez futott be, és elmondta, hogy mit tett."
Miután elmesélte, hogy megölte a férfit, visszament a helyszínre. Itt viszont már várta őt volt élettársa és annak két barátja. Úgy elverték a hűtlen nőt, hogy három bordája tört el. Ezután a banda eltűnt, így az esetet a nő saját hasznára akarta fordítani. Azt mondta, ők ölték meg a férfit, majd őt is bántották. A rendőrség viszont hamar kiderítette, hogy ki a valódi gyilkos. A kést is megtalálták egy bokorban. A nő végül bevallotta tettét. Őt emberöléssel, a baseball-ütős bandát pedig csoportos garázdasággal gyanúsítják.





























