Vas megye a nyugalom szigete. Így vélekedett néhány ezer gépkocsi vizsgálata után a Zsaru-Car, azaz a lopott autók felderítésére indított mozgalom vezetője. Sánta László azt mondta, rögtön világossá vált, hogy Vas megyére nem jellemző az autóbűnözés. Míg az országban évente 7000 gépkocsit lopnak el, a rendőrségi adatok szerint itt mindössze 10-15-öt.
Sánta László - autóvadász, Zsaru-Car
"A mi rendszerünk 99 %-ban megegyezik a rendőrségével. Mi is ugyanazt látjuk, amit a rendőrök látnak a számítógépen."
Egyik autóról azt mutatta a rendszer, hogy körözik. A tulajdonos kilenc éve egy autókereskedésben vásárolta.
Gyarmati Mihály
"A cégem nevén van, már 300 ezer kilométert mentem vele. Az eddigi megállításoknál nem derült ki, számomra is új hír."
Az első Savaria Autóvadász Kupán 15 autóvadász csapat vizsgálja a megye útjain közlekedő és a parkolókban álló gépjárműveket. Egyikről például kiderült, hogy tulajdonosa 100 ezer forintnyi parkolási díjjal tartozik, így végrehajtási eljárás van ellene. Az autót lefoglalták és elszállították.
Vezda László - főtörzsőrmester, ORFK, Zsaru-Car
"A rendszer jelzi, ha valamilyen probléma van, rengeteg rendszercserés autót találunk."
Budapesten a pünkösdi autóvadászat 35 lopott gépkocsit derített fel, Vas megyében inkább más problémákat tártak fel.
Felker Mihály - autóvadász, Zsaru-Car, Szombathely
"Eddig 3 forgalomból kivont autót találtunk, és több olyat, amit a tulajdonos messziről hozott ide, leparkolta valahol közterületen."
Az autóvadászokat 40 rendőr segítette a munkában. Az akcióban körözött személyeket is felderítettek.





























